Kedden negyedik alkalommal draftoltam Innistradot, ami akár azt is jelenthetné, hogy kezdem megismerni a formátumot, de nem, inkább egyre rosszabb paklikat rakok össze. Kezdetben vala egy GW aggro és második helyezés, majd egy UW tempo kb 5. hellyel (ha egyáltalán van különbség aggro és tempo között), harmadjára egy BWU kontroll és hetedik hely, majd végül most egy teljesen céltalan és értelmetlen UB midrange lassú lényekkel és vegyes minőségű kezeléssel, ami a 8. helyhez volt elég 10-ből.

Két tanulság

1) A lények erősebbek az Innistradtban, mint a kezelések, és ezt bizonyítják a profi draft videók is. 2-3 manás C, UC lényeket vesznek ki a Bonds of Faith és a Victim of the Night helyett. Erre kellett volna nekem is figyelnem, és aggresszívabb nyomást fejthettem volna ki.

2) Nem elég erős lapokat egymás mellé tenni, decket kell draftolni. Ez nem az M12, hanem inkább a ROE, csak annál sokkal finomabb, kevésbé feltűnő szinergiákkal és összefüggésekkel. Erre bizonyíték BCs előkelő keddi helyezése a zseniális Burning Vengeance paklijával és a népszerűvé váló Spider Spawning deck.

Legközelebb koherensebb paklit szeretnék építeni, és szívesen kipróbálnám valamelyik trükkös decket (mill, Burning Vengeance és Spider Spawning) vagy egy agresszív, gyors tempó paklit (ÚR, esetleg BU színekben). Ugyanakkor néhány vérfarkast is szívesen az ellenfélre uszítanék, a leggyakoribbak közül a Hanweir Watchkeepet (ok, ez UC) és a Villagers of Estewaldot.

Pénteki duell

Jobban sikerült a pénteki utózöngéje a draftnak, mikor PM-mel megvívtuk saját csatánkat a múltkori M12 és a keddi Innistrad paklikkal. Egyik versenyen sem kerültünk szembe egymással, és úgy érzem, hogy az M12-n ez kimondottan szerencsés körülmény volt számomra, hiszen semmi esélyem nem volt Garruk, a Rune-Scarred Demon, a Grave Titan és a hexproofos lények által hordozott Trollhide-okkal szemben az első meccsen.

A visszavágó mindkét játszmájában behúztam az addig nem látott Overrunt, aminek következtében egész más lett a játék kimenetele, de tényleg csak ezen az egy lapon múlott. Vicces volt mindkét parti. Az elsőben a Garruk Horde-dal nyerhető lapelőnyt az Arachnus Spinner által lehetővé tett ismétlődő paklikeveréssel próbáltam maximalizálni, illetve a Jade Mage-nek köszönhetően 12 Saproling tokenem várta az alpha strike parancsot. A második partiban egyenlő ütemben fejlesztettük ki a seregünket, majd PM elkövette azt a „hibát”, hogy támadásba küldte a trollhide-os Dungrove Elderet. A 8 sebzést beengedtem, PM húzott nyolc lapot egy Hunter Insight által, és elég kedvezőnek tűnt a helyzete, de ellentámadtam az Overrunnal, ami az eggyel kevesebb blocker miatt halálos lett. Nem fair az a lap. Utána még egy Innistrad meccset is játszottunk, amelyben jó arányban és jókor húztam kezelést és lényeket, így felülkerekedtem.

Ezúttal arról írnok, hogy miért tartom a Demonmail Hauberket kissé alulértékeltnek az Innistrad drafton. Például a nagy LSV mindössze 2 pontot adott neki azzal a megjegyzéssel, hogy "I’ve seen this card be a giant beatdown and a complete mulligan, mostly based on the decks it was played in. It goes very well in the W/x token deck, and is pretty much horrible in anything else." Való igaz, hogy nem minden körülmények között erős lap, de mindegyik színben van valami, amit támogat. Kékben az Invisible Stalker magától értetődik. Vörösben a Traitorous Bloodot teszi még sokkal erősebbé, feketében és zöldben pedig a morbid elérését segíti - igaz, egy lény feláldozása árán, de manaköltségét tekintve ingyen. Fehérben, amint LSV is írja a repülő Spirit tokenek válhatnak átütő erejűvé általa. Végül érdemes lehet kombinálni a Blazing Torch-csal, ami soha nem elvesztegetett pick, de leggyakrabban csak a második képességét használjuk. Bizonyos paklikkal szemben viszont bármely lényünket blokkolhatatlanná teszi a reprint artifact első tulajdonsága, így a démoni erőt adó páncélinggel néhány kör alatt lezárhatjuk a meccset.

ui. 1. Képet ezúttal nem mellékelek, mert túl sok vér folyik a Hauberk illusztrációján.

ui. 2. Sajnos a második INN drafton nem tudatosan, de szabálytalanul használtam a Hauberket. Több meccsen is a Geist of Saint Traft által behozott tokent áldoztam fel neki, holott a token a harci fázis végén elpusztul, míg az equipet csak a fő fázisomban használhattam volna. Sajnálom, hogy ezzel jogosulatlan előnyhöz jutottam. Mit mondhatnék? Legközelebb alaposabban elolvasom a lapokat. (Nem nyitok új utóiratot annak, mikor egy játék végén derült ki, hogy a Vengeful Pharaoh képessége a temetőből aktiválódik, holott addigra tucatnyi alkalommal a temetőmbe dobhattam volna egy Merfolk Looter révén, de a félreértés miatt arra vártam, hogy ki tudjam játszani a battlefieldre.)

Múlt héten sor került PM friss Kragmortájának kipróbálására, a bemelegítés után pedig újra részt vettünk Róma és a némileg kevésbé ismert, de hasonló fontosságú nagyváros, Blue Moon City felépítésében.

A Kragmortha pont olyan, amilyenre számítottam: könnyű, meglehetősen szórakoztató játék, amely abban különbözik a többi hasonló fillertől, hogy az egymással való kitolás az átlagosnál sokkal nagyobb szerepet kap benne. Utóbbit soha nem szabad személyesnek tekinteni, de néhány büntetés valóban kellemetlen, például mikor fejünkkel a vállunkra szorítva kell tartani egy kártyát a játék teljes hosszában, vagy amikor összezárva kell tartani valamennyi ujjunkat. Némelyik büntetés lehetetlenné tenné a játék folytatását, ha szigorúan értelmeznénk, hacsak nem kérünk meg mást, hogy fogja és kezelje kártyáinkat. Némi taktikázásnak engedett teret a Kragmortha, de nem kellett félni, hogy megfájdulna a fejünk a nagy gondolkozásban. Végeredményben jó szórakozást nyújtott, máskor is szívesen hangolódom vele a komolyabb játékokra.

A Dicsőség Rómának! során mindegyikünknek sokkal jobban ment a játék, mint múltkor. Ezúttal a Kereskedő akcióra szerettem volna felépíteni a stratégiát, de elfelejtettem, hogy a Kincstár méretét a befolyásunk korlátozza. Így a hamar megépített Átriumot egyáltalán nem használtam, mert inkább a Raktárból tettem át az értékesebb épületeket a Kincstárba. Legalább pártfogókat jól választottam a „stratégiához”: egy kereskedőt és egy munkást. Úgy hiszem, hogy egy Piac kártya sokat segített volna, és annak hiányában már kezdettől más pontszerzési lehetőségre is figyelnem kellett volna. Nem építettem kevesebbet, mint mások, de kevés hasznot hajtottak az épületek. Ügyesnek csak azokat a lépéseimet tekintettem, mikor az előttem ülő körében értékes épületeket dobtam be a Piacra, amelyeket mikor rám került sor 3 Munkás akcióval a Raktáramba tettem. 29 ponttal eddigi legjobb eredményemet értem el holtversenyben TP-vel, és 3 ponttal lemaradva BM mögött, aki ügyesen zsebelte be a kereskedőbónuszért járó bónuszokat több színből 1-1 kinccsel.

Fárasztó és hosszú volt a Róma, ezért némi hezitálás után elhalasztottuk a visszavágót,és inkább a jól ismert, gyorsabb és egyszerűbb (de nem túl egyszerű) Blue Moon Cityvel zártuk az estét. Nagy fölénnyel nyert PM, én nem is építettem semmit az obeliszkből. Tudtam volna természetesen, 3 szintet is, de nem volt jelentősége. BM arra törekedett, hogy minél több épülethez járuljon hozzá akár a lehető legkisebb mértékben is. Terve szerint ezeket a többi játékos fejezné be, folyamatos jövedelemáramlást generálva felé. Ha nem is jött be teljesen a számítása, de mindenképp a legtudatosabb stratégiát alkalmazta közülünk, amiért elismerés jár.

Muszáj írnom a draftról, mert szeptember eleje óta végre megint sikerült győznöm. El kell ismernem, hatalmas szerencse kellett ehhez a draft és a meccsek során is, és utólag több hibát találok, mint jó döntést.

A draft

10-en voltunk, tehát a tiszta végeredmény miatt négy fordulós lebonyolítást választottunk 2 ellenszavazattal (közte az enyémmel). Balról BM, jobbról MCs közé kerültem a drafton. Elsőre Goblin Chieftaint, Gorehorn Minotaurst és Jade Mage-et bontottam. A minótaurusz erős, de tudtam, hogy balra tőlem BM biztosan vörös lesz a Chieftain miatt, tehát a 2. körben nem sok vörös lapra számíthatok. Ehhez képest a minótaurusz manaköltsége túl kötött volt. Igen ám, de sokkal erősebb archetípushoz tartozik (BR bloodthirst), mint a Mage, amelyik az M12 leggyengébb színét képviseli. Végül, vélhetően hibásan, a Jade Mage mellett kötöttem ki, mert nem akartam a vörös lapokért versenyezni a szomszédommal. Másodikra kissé bosszankodva egy Stingerfling Spidert vettem ki valamelyik vörös lövés mellől A harmadik pick talán egy Pacifism lehetett, amivel a rém unalmas GW színpárba kötöttem magam, és már láttam, hogy a hatodik helyért fogok nagy csatát vívni. Közepes zöld és fehér lapok érkeztek sorban, és remek bloodthirst lapokat engedtem el mellőlük. A második boosterben a szerencse mellém állt - no meg, hogy a leggyengébb színt választottam, és viszonylag jól elvágtam -, mert nem elég, hogy Garruk Hordáját bontottam, de hamarosan egy Overrunt kaptam. 1-2 Lawkeeperrel és Arachnus Webbel kiegészítve egész kellemes pakli bontakozott ki. A pontot az i-re a harmadik boosterben kb. 3-4. pickként érkező Arachnus Spinner jelentette. Az este legnagyobb hibáját a 4-5. pick tájékán követtem el, amikor nem vettem ki egy teljesen váratlan Fireballt, holott addigra egy Incinerate és egy Shock is a lapjaim között hevert mint kiegészítő leszedés a túlzottan békés GW archetípus mellé.

Végül egy Lawkeeper-Spider-Overrun paklim lett 3 Lawkeeperrel, 2 Arachnus Webbel, 3 pókkal és az emlegetett Overrunnal. Balra monoredet szedett BM, jobbra MCs UW-t, csakúgy, mint tőle jobbra BCs és még ketten az asztalnál. Meglehetősen erős lapokat bontottak sokan, PM-mel az élen (Garruk és Grave Titan). A két vörös lapot splashként használtam: hol segítettek, hol ártottak.

A játszmák

Kavicsot a rutintalanságából fakadó kisebb hibák révén szoros meccsben legyőztem. Másodjára a monored goblinok nagyon gyorsan elintéztek az első játszmában, ami után a lassabb lapjaimat kisideoltam, és szerencsés húzással 2 játszmában fordítottam. Kellett ehhez, hogy a Stingerfling jól időzítve érkezzen a pályára egy sárkányt a halálba taszítva, a nagy pók a végtelenségig abúzáljon egy Hellhoundot, a Hordának 3 lényt húzzak és végül 1-1 Overrunnal végezzem ki a gobbókat. Harmadjára a négyből az egyik UW deckel mérték össze erejüket a pókok. Egy vereség után zúgó fejjel, de levadászták a repülő lényeket, és a szokásos, már-már unalmas Overrunnal véghezvigyék az alpha strikeot. Itt történt meg, amit el kellett volna kerülnöm: countert kapott az Overrun. Eddigre tudtam, hogy a Lawkeeperek ügyesen el tudják húzni a játékot addig, amíg a Jade tokenek elegendő számban össze nem gyűlnek egy gyilkos Overrunhoz. Ez volt a forgatókönyv az utolsó meccsen is, mikor HB pechesen húzott, de így is izgalmas csatát vívtunk. Mindkét játszma Overrunnal ért véget. Utána a móka kedvéért, versenyen kívül, 2-1-re megvert.

Az eredmény

A tanulság: a Fireballt mindig ki kell venni. Az Overrun teljesen unfair, valószínűleg Limited formátumon valamennyi lap közül ez döntötte el a legtöbb meccset. Tipikus utolsó mondat: „5 mana, Overrun”.

Nekem is meglepő, hogy a megvásárlás után egy héttel már ki is próbáltuk a Dicsőség Rómának játékot. Rögtön két partit játszottunk, így PM Kragmorthájának kipróbálását a következő alkalomra halasztottuk. Érdekes, hogy elsőre sokkal több pontot értem el, mint másodszorra, ami arra utal, hogy a helyes taktikára egy este alatt nem sikerült ráéreznem.

A játék családfája elég könnyen azonosítható, és nyilvánvalóan a Puerto Ricoig vezethető vissza. Puerto Rico nemzette San Juant, aki nemzette a Race for the Galaxyt és a Rómát. A felmenőket mind nagyon kedvelem, állócsillagok a Top 10 játékaim között. A Race for Galaxy esetében az első benyomás nagyon kedvező volt, de a baráti kör hidegen fogadta, és némi idő elteltével én is megelégeltem a bonyolult ikonokat valamint a számomra közömbös témát és grafikát. Remélem, a Róma tartósabb sikert ér el.

A Dicsőség Róma egyik legnagyszerűbb tulajdonsága a játék folyamatossága. Az egész családra jellemző mechanizmus lényege, hogy a játékosoknak nem kell egymásra várni, mindegyik körben minden játékos hajthat végre cselekedeteket. A változatosságot a kártyák nagy száma nyújtja, de több idő kell annak megítéléshez, hogy ez a sokszínűség kellő mértékű-e. Még a San Juan fénye is kissé megkopott nagy számú játék után, mikorra kiismertük a legtöbb kombinációt. Egy biztos, minden elődjénél sokoldalúbbak a Róma kártyái. A Galaxyban és a San Juanban is 3 célra lehetett használni a kártyákat, de ezek közül kettő nem vette figyelembe a kártya egyediségét, pusztán a mennyiségük számított (képpel lefelé fordítva használtuk). Ezzel szemben a Rómában a kártya egyszerre jelent egy szerepet, egy épületet, egy építőanyagot és győzelmi pontokat. Talán valakinek ez sok, de nekem tetszik a helytakarékos megoldás, ami jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy egy kis dobozban elférjen a játék. Mindezek mellett a Róma könnyed grafikája is megragadhatja az erre fogékonyakat.

Elsőre gyorsan sikerült a kincstárba tennem két márvány épületet, valamint felépítenem egy szobrot. Ezek adták a játék végén elért 15 pontom nagy részét. Az első helyezett 18 pontot gyűjttött. PM-nek sikerült egészen elképesztő kombinációt felépítenie, aminek sajnos nem emlékszem a részleteire, és nem akarom pontatlanul felidézni. Másodjára PM stratégiáját próbáltam átvenni egy Kapu és egy Szökőkút felépítésével, és utóbbi sokszoros kihasználásával, de ez zsákutcának bizonyult, mert alig sikerült más épületet felhúznom az egész játék alatt. Sokáig erőltettem a Kézműves választását, holott változatosabb szerepekkel valószínűleg több pontot szereztem volna. Le sem írom, milyen kevés pontot gyűjtöttem. BM a Fal segítségével nyerte meg ezt a partit, amelynek érdekessége az volt, hogy egyszer sem választottuk a Kereskedő szerepét - részben a kártyák szerencsétlen elosztása, részben vélhetően a tapasztalatlanságunk következményeképp.

Várom a következő alkalmat. Addig azon gondolkozom, hogy más társaságnak is megmutathatom-e a játékot, nem lesz-e kissé bonyolult az ő ízlésüknek.

Ez a kép azt hiszem, a magyar kiadásban nem szerepel, de grafika hangulatát jól tükrözi (érdekes, hogy másfelől a játék mechanizmusai és rendszere mennyivel bonyolultabb a vicces-könnyed képek által sugalltnál):

2011.10.11

LOL8 (9 fővel)

INS-INS-INS

Draft

Az első választásom a Nevermore helyett a Stitcher Apprentice volt, ami mellől sajnos el kellett engednem egy Fiend Huntert, ami tán hiba volt, de már untam ezt a fajta képességet. Túl nagy terhet jelent arra vigyázni, hogy a Hunter életben maradjon, de végül úgyis meghal, tehát csak ideiglenesen tisztítja meg a pályát az áldozatától (kivéve, ha az egy token). Kerestem a morbidos lapokat és a lények halálára triggerelőket, de nem volt sok. Láttam ugyan egy Unruly mobot, de helyette a Bonds of Faithet választottam. A fehér mellett a kéket szerettem volna fő színemnek, de nyitottan vártam a boostereket. Lassan egy token deck kezdett körvonalazódni, amihez jól jött a pack közepe táján érkező Travel Preparations. Két Kessig Wolfot is kivettem, de a farkast talán túlbecsültem. Két manáért szuper lenne, háromért kevésbé. Valamikor egy Chapel Geistet is kaptam, aminek nagyon örültem, és megerősítette a fő színemet.

A kéket lassan elvetettem és fehér-vörösben gondolkoztam. Geist-Honored Monkot bontottam a második második packban, majd kettővelkésőbb egy Gawony Townshipet kaptam, amivel GW-be betonoztam magam. Sejtettem, hogy 3 színű leszek, ezért a Shimmerint Grottot és a Wanderer’s Amuletet is nagyra értékeltem. Kék színből csak a temetőből lapokat eltávolító Zombiekat láttam, de saját magam millelése nélkül nem tűntek elég jónak ahhoz, hogy ilyen későn mozduljak kékre. Később kissé megbántam, mert úgy éreztem, hogy a bounce hatások hiányoztak a döntőbeli Werewolf deck ellen. Sajnos egy Claustrofobiat is hagytam elmenni, mert UU.

Harmadikra a kiadás egyik legszebb lapját bontottam, az Alabástrom Angyalt, amit nem tudtam nem kivenni, így viszont továbbadtam a Slayer of the Wickedet, ami a döntőben a Werewolfok ellen biztosan többet segített volna. Innentől a Spiriteket felülértékeltem, túlságosan is. Nemcsak fehérben, de zöldben is találtam egy kvázi-repülő Spiritet, azonban valamennyi 3 manába került, ami később kissé lassúvá tette a játékomat.

Végül egy aggro deckem lett, de óriási hibával: mindössze 2 db 2 mana költségű lénnyel. A terv az lett volna, hogy az első körben egy Doomed Traveler jelenik meg, a másodikban egy lény, azután egy repülő lény, majd a negyedik körben a Travel Preparations flashbackkel jelentősen megerősítette volna az életben maradó hőseimet (2 Travel Preparationsszel játszottam). Tehát a repülő Spiritek köré épült a pakli, de nem kaptam egyetlen Spirit erősítő lapot sem, így csak az Angyal, valamint a Spiriteket mégiscsak erősítő 2 Travel Preparations, a Township és a Rally the Peasants jelentettek volna az átütő erőt. A játék vége felé 2 Pitchburn Devil, az Angyal, a Geist-Honored Monk és főként a Flame Thrower vitte volna be az utolsó szükséges sebzéseket. Removalban gyenge voltam a két szuper fehér lénnyel kombinált removal elengedése miatt. Így csak a Bonds-ban és a két Devilben bízhattam, no és trükként a nagyszerű Spare from Evilben, ami felülmúlta a várakozásomat. Az elején a Spiritek mellett még a Wolfoknak kellett volna nyomást kifejteniük, de nem igazán sikerült nekik. Érdemesebb lett volna jobban ráfeküdni a Spirit témára.

Játszmák

Elsőre HB-vel játszottam, aki Gx deckjében erősen épített a két Mask of Avacynra. Egy 4/6 pókon vagy egy blokkolhatatlan Spiriten különösen veszélyesen néz ki az álarc. Ennek ellenére sikerült körbejátszanom az artifactot illetve legyorsulnom a deckjét, talán épp a maszkra költött manáknak köszönhetően. A második játék vége volt igazán érdekes. Meglehetősen sűrű volt a board, amelyen a lények számában még én voltam fölényben, de erőben már ő. 2-3 flyerem szállhatott volna felé, de körönként egyet megevett volna a gigantikus pók. Kezemben volt körök óta a Flame Thrower és azt gondoltam, hogy addig nem éri meg támadni, amíg azt ki nem játszom. HB támadott, mert a Juggernouttal muszáj volt, beengedtem, kijátszottam a Flame Throwert, majd alpha strike utasítást adtam ki, ami egy kicsivel többnek is bizonyult az elégségesnél a lángszórónak köszönhetően.

Másodjára TP-vel (GB) kerültem össze, és úgy rémlik, mintha ez a sorrend nem először fodult volna elő a közelmúltban. Izgalmas meccset vívtunk. Az első játék középrészében igen nagy hátrányba kerültem, különösen a Mindshrieker szívott el sokat az életerőmből (milyen jól jött volna ez a Spirit a deckembe!). Rettenetesen erős lap, de design szempontból egyáltalán nem tetszik. Inkább enchanmentre illene ez a képesség, illetve ha lény, akkor legalább ne repüljön, vagy csak körönként egyszer használhassa a képességét, mert így túl erős. Az utolsó kör fantasztikusan izgalmas lett. Hullottak az emberkéim, mint a legyek, és úgy alakult, hogy az életem azon múlott, hogy a Mindshriekernek mit húzok (támadási fázis előtt). Ugyan blokkolhattam is volna, de akkor legkésőbb a következő körben halok meg, és úgy számoltam, hogy ha túlélem és két repülő lényem marad, akkor az ellentámadásban halálos sebzést tudok bevinni, amennyiben behúzom a szükséges hatodik manát a Rally the Peasantshoz. Szóval a győzelemhez három dolog kellett: szerencse, szerencse, és szerencse. A Mindshrieker egy földet kapott, de még volt 3 manája TP-nek. Vagy a Mindshriekert aktiválja még egyszer, vagy a farkasát pumpálja meg, hogy elpusztítsa a vele szemben álló 3/3-as lényemet. TP utóbbit választotta, ami hosszútávon jobbnak tűnt, mert így ő megőrzött egy lényt, én viszont veszítettem egyet, és még erősebb lett a fölénye a csatatéren. A támadás után így pontosan 1 életben maradtam. Húztam: föld (tehát a Mindshrieker is ezt kapta volna). Kijátszom, támadok egy 2/2 és egy 3/2 flyerrel, de a Rally the Peasants +4/+0 mindkettőre. Halálos. Szerencse. Másodjára egy vontatott játékban TP legyűrte a manahiánnyal küzdő seregemet. Harmadikban az ellen nem húzott lényt, így csendben elmúlt, bár jobbat érdemelt volna.

A döntőben a fantasztikus formában lévő PM-mel kerültem össze, aki a legutóbbi (vagy azelőtti) tornát is megnyerte. Tudtam, hogy Werewolfok hátán jutott idáig, de azt nem, hogy annyira erős, mint amilyennek később bizonyult. Elsőre egyetlen lényt játszott ki, és így nem volt nehéz dolgom, de a Spidery Grasppal és a Moonmist-tel mármegvillantott valamit a később várható rémségekből. A következő két játék egymáshoz hasonló mintát követett. Közepesen agresszívan kezdtem, sikerült 6-8 sebzést bevinnem, de kijött 1-2 vérfarkas (általában az 1/5 Defender), átalakult, a Kessig Wolf Runtól vagy a Full Moon’s Rise laptól tramplet kapott, így egyenként ütöttek kb. 6-ot, ennek következtében pedig két-három támadási fázisnál nem kellett több az elhalálozásomhoz. Különösen az 1/5-s wolf tűnt erősnek, meg a Full Moon’s Rise.

Eredmény

Így lettem második, amivel tökéletesen elégedett vagyok, de nem szabad elfelednem, hogy a második körben a szerencse is mellém állt. Meglehetősen tetszett az Innistrad, épp ideje valami a megújulásnak az egy éve tartó SOM draftok után. Némileg bonyolultabbak a deckek, mint az eredeti SOM által sugallt két fő deck (metalcraft és poison) idején voltak; ezúttal nem gyártotta előre a Wizards a draft archetípusokat. Meglepődtem, hogy a vérfarkasok ilyen erősek, bár néhány tempójavító kék és fehér lap (kézbe visszaküldés vagy elforgatás) sokat segíthet ellenük. Nyers erővel nem érdemes harcba bocsátkozni velük.

Jutalmként közül kis- és nagy doboz, kocka, földek és egy dual land is jutott, tehát minden, ami szem-szájnak ingere. Mellettünk KZ mókajátékon sikeresen nyert két játszmát a zseniális Laboratory Maniac deckjével. Őszinte gratulációk.

Dicsőség PaYának, aki újabb játékot tett elérhetővé magyar nyelven, amint azt sok olvasó biztosan már régen tudja. Az Agricola után megint olyan játékot adott ki, amelyhez a nyelvismeret a kártyákon lévő rengeteg szöveg miatt elengedhetetlen lenne. A Dicsőség Rómának (Glory to Rome) a korábbi PaYa kiadásokhoz kifejezetten olcsó, mindössze 4500 forint. Természetesen a Railroad Tycoon és az Agricola is megérte az árát, hiszen nagydobozos játékok, de elég mélyen a zsebünkbe kellett nyúlni értük.

Mindezt nem reklám céljából írom, csak kifejezem abbéli örömömet, hogy a magyar társasjátékos élet megint gazdagodott egy újdonsággal. Olyannyira nem elsősorban PaYa gazdagodását tartom szem előtt (de azért őszintén kívánom), hogy a Dicsőség Rómának játékot használtan vásároltam meg egy régi ismerőstől. A játékokra fordított büdzsét kissé megvágtam ebben az évben. Tegnap kaptam kézhez a dobozt, tehát nem tudok véleményt mondani a játékról, de a szabálykönyv kellemes benyomást tett rám. Jól szerkesztett, szép, érthető és nem túl hosszú. A kártyák sokfélesége és sokrétű használata okozza majd a bonyolultságot, és ez a konstelláció igen közel áll hozzám (lásd Magic the Gathering).

Hosszú bejegyzés következik.

Sorba veszem a meglévő játékaimat, hogy a megérte-e megvennem őket, elsősorban a velük játszott alkalmak száma, másrészt szubjektív szempontok alapján. A verdikt egyszerű: megérte, nem érte meg vagy határeset. Mindegyik játékot e három kategória egyikébe sorolom majd rövid magyarázattal indokolva a döntést.

7 Wonders – az egyik legújabb játék és egyértelműen megérte. 19 alkalommal játszottam vele két különböző társaságban, és még senki nem unja, sőt olyan mértékben standard játékká válhat, mint a Carcassonne volt valaha az egyik baráti játékkör számára.

Age of Steam – nem érte meg, mert csak egyszer játszottunk vele. Igazi klasszikus, régóta vágytam rá, de pont a megvásárlása után (használtan vettem) kezdtek sora megjelenni az újabb kiadásai, amelyeket már követni sem tudok (Steam, Railways of the world, Railroad Tycoon és leágazásaik). Örülhetnék, hogy az igazit, az eredetit birtoklom, ha nem gondolnám, hogy a szabályain még érdemes lenne csiszolni. Ismeretlenül is feltételezem, hogy a frissebb kiadások javították e kis hibákat.

Agricola – megérte. Ötször játszottam vele, ami az utóbbi években társasjátékkal töltött időmet tekintve jó eredmény, de még fontosabb, hogy szeretem, és ketten is játszható. A Farmers of the Moor bontatlanul fekszik a polcon, de olyan olcsó volt, hogy nem bánom. A figurás kiegészítőt is megérte megvenni, mert hangulatosabbá teszi a játékot.

Attika – megérte. Az egyik első játékom. A maga korában a kedvenceim közé tartozott, de ma is nagyszerűnek tartom. A BGG szerint 4 alkalommal játszottam vele, de valójában biztosan több volt.

Blue Moon City – megérte. Félve vettem nemrégiben, hogy ez a kicsit jellegtelen, furcsa témájú családi játék megállja-e a helyét, de kellemesen csalódtam. 3-4 alkalommal került az asztalra, a baráti kör egyik fele kimondottan kedveli, így biztosan fogok még játszani vele. Családi játékként bárkinek ajánlom.

Bohnanza – nagyon megérte. Könnyű egy ilyen olcsó játéknak behozni az árát, de a Bohnanza ezerszeresen tette ezt. Sok barátommal ezen keresztül ismertettem meg a német típusú játékokat. Az egyetlen társasom, amit családi körben is játszottam, valamint az első, amelynek a szabályát (8 éve?) lefordítottam. Röviden, az egyik nagy kedvencem. Nem is értem, miért nem vettem hozzá egyetlen kiegészítőt sem.

Caesar és Cleopatra – nem érte meg. A BGG statisztika alapján háromszor játszottam vele, ami nem lenne rossz, de egyik sem hagyott kellemes emléket bennem. „Just another soulles euro (cardgame)”. Ajánlom helyette a Hera és Zeust.

Camelot Legends – nem érte meg, sőt óriási bukó. Egy próbajátékig jutottam vele. Bonyolult, zavaros, nehezen követhető, többre nem emlékszem. Eladó J

Canal Grande – nem érte meg. Kb 5 euróba került, de ez sem igazolja a megvásárlását, mert teljesen felesleges darab. Ha valaki olcsó kétszemélyeseket keres, akkor félszívvel mégis ajánlhatom. Részben ezért vettem meg, részben azért, mert a San Marco kistestvére. Lefordítottam a szabályát.

Carcassonne – ezerszeresen megérte. 8 év tapasztalattal a hátam mögött azt mondom, hogy a Carcassonne az egyik legjobb társasjáték a világon, családi játékok között pedig valószínűleg verhetetlen. Egy egész baráti kör alakult ki (vagy erősödött meg) a munka utáni Carcassonne révén. A Kocsmák és Katedrálisok kiegészítő nélkülözhetetlen, a többi nem sokat tesz hozzá az eredeti játékélményhez.

Cartagena – nagyon megérte. Szuper kis filler egyszerű szabályokkal, de gondolkodtató játékmenettel. Érdekes, hogy nem rémlik más játék Colovinitől, amit kedvelek.

The Castle of the Devil – nem érte meg. Még nem játszottam vele, tehát az ítélet nem lehet más, de bízom abban, hogy ez később megváltozik, mert a partijátékok nem túl széles körét gyarapítja a készletemben.

Category 5 (Vigyázz6!) – határeset. Elég sokat játszottunk vele, de ma már igen gyengének tartom. Száraz, zavaróan sok a szerencse szerepe, és alapvetően nem jutalmazó, hanem büntető a játékmenete (aki a legkevesebb negatív pontot kapja, az nyer).

Caylus – nem érte meg. Mi mást mondhatnék, ha még sosem játszottam vele. Annyian dicsérik a BGG-en, hogy nagy bizodalmam van benne, bár óvatosságra int, hogy az utóbbi években a gamer játékoktól a családi, szórakoztatóbb, könnyebb társasok felé mozdult az ízlésem.

Caylus Magna Carta – határeset. Részben azért vettem meg, hogy megtapasztaljak valamit a korabeli nagy Caylus-hypeból anélkül, hogy 3-4 órára egy asztalhoz lennék szögezve. Ez sikerült, mert a Caylus mechanizmusát elég jól ülteti át egy rövidebb kártyajátékba, de a grafika annyira gyatra, hogy szinte élvezhetetlenné teszi a játékot.

Citadels – legalább ötvenszer játszottam vele, kérdés-e, hogy megérte? Első játékom, sokáig a legtöbbször játszott volt, és szinte mindenkinek tetszett, akinek megmutattam. Ez volt a belépőm a társasjátékok világába, de nemcsak ezért szeretem, hanem mert nagyszerű játék. Faiduttinak azóta sem sikerült meghaladnia ezt.

Coloretto – nagyon megérte. Zseniális filler, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy két nagydobozos, táblás játékot (Zooloretto, Aquaretto) is fejlesztett belőle a készítője (Schacht), amelyekkel egy év játéka díjat is nyert. Nekem a kártya mellé nem hiányzik a polcon egy 30-szor annyi helyet foglaló nagy doboz, de végtelenül örülök, hogy a Coloretto régóta megvan.

Condottiere – nem érte meg. Valaha egy kölcsönbe kapott példánnyal (az előző kiadás, talán a második?) sokat játszottunk, az újjal viszont egyetlen egyszer. Kevésbé tetszik a grafikája, és a szabályok is csak bonyolultabbak lettek, de nem jobbak.

Dragon’s Gold – megérte, de alig. Párszor játszottam vele, ami egy 4 euró körüli játék esetén azt jelenti, hogy behozta az árát, de néhány más partijáték és filler (Saboteur, Coloretto, Bohnanza, vagy akár a Carcassonne és a 7 Wonders)sokkal többet nyújt ebben a kategóriában.

Dschamál – nem érte meg. Egyszeri jó benyomás után vettem meg, de később sosem akartam igazán játszani vele. Eredeti és ötletes, de halvány emlékeim szerint a szabályok kevéssé intuitívak.

Fist of Dragonstones – nem érte meg. Szintén a nagyszerű első benyomás után rendeltem meg, elég drágán, jócskán a mai ára felett. Nem lenne rossz játék, de a baráti körnek nem tetszett, így én is elfordultam tőle. Ma már nem is hiányzik az asztalról.

Frank’s Zoo – nagyon megérte. A leggyakrabban játszott játékaim között van, nyilván azért mert filler, azon belül pedig a jobbak közül való és 6 emberrel is szórakoztató. Növeli a változatosságot a Coloretto, a Saboteur és most már a 7 Wonders mellett (valamint a Vigyázz6! helyett).

El Grande – nem érte meg, mert soha nem játszottam vele, még a fólia is érintetlen a dobozon. Külön baj, hogy német nyelvű, érdemes lett volna az angolt beszerezni, aminek a jubileumi kiadása egy időben 10 ezer forintba került két kiegészítővel együtt. Nem vettem meg, mert akkor már évek óta a birtokomban volt a bontatlan német példány. Mindazonáltal bízom benne, hogy egyszer még nagy élményt okoz.

Great Wall of China – határeset. Nincs kihasználva, mert egy raktárban porosodik, de egész kellemes benyomást keltett, mikor 2-3 alkalommal játszottam vele. Emlékszem, azért vettem meg, mert egy boltba betérve ellenállhatatlan vásárlási lázat éreztem. Sikerült szerencsére annyira kontroll alatt tartani magam, hogy az egyik legolcsóbb (és mégis Knizia műhelyéből való) játékkal jöttem ki az üzletből.

Hera és Zeus – megérte. Egy időben rendszeresen játszottam a testvéremmel, és ma is elővenném, ha nem lenne ugyanabban a távoli raktárban, mint a Great Wall of China. Érdekes, dinamikus, pörgős játék, a Kosmos 2 személyes sorozat egyik legjobbja. Fentebb a Caesar és Cleopatra helyett is ezt ajánlottam.

High Society – nem érte meg, hiszen sosem játszottam vele, de van benne potenciál, mint minden fillerben.

Industria – megérte. Pár alkalommal játszottam ezzel az 5 euróért beszerzett játékkal, ezért kapja a jó minősítést, de a vak licit miatt nem áll közel hozzám. Lefordítottam a szabályát.

King Me! – abszolút megérte, bár egy tucat játék után veszített a fényéből. A Frank’s Zoo és a Saboteur nagyobb élményt nyújt, de a King Me!-nek sincs oka szégyenkezésre a filler játékok között.

Kreta – nem érte meg. Használtan vettem, a szabály elolvasásánál még nem jutottam előrébb. Remélem, később megtérül a vásárlás, amit elsősorban Tom Rosen véleményére alapoztam.

Landlord! – nem érte meg. Egyik első játékklub alkalmával játszottam vele, és tetszett, hogy mennyire különbözik az addig megismert eurogame-ektől. Azóta egy próbajátékig jutottam vele. Nem javítja az újabb játék esélyeit, hogy német nyelvűek a kártyák (ha jól emlékszem).

Lord of the Rings: The Confrontation – nem érte meg. Ez a játék az egyik legnagyobb csalódás a számomra. Számos lelkendező kritika elolvasása után vettem meg, de több játék után sem sikerült a szabály minden kérdését tisztáznunk, és ez el is vette a kedvemet a folytatástól. Talán egyszer visszatérek hozzá.

Lost Cities – megérte. Itt az értékelésnél egy kicsit csalok, mert az eredeti, gyári Lost Cities példányommal alig játszottam, de előtte a házilag nyomtatottal rengeteget. Szinte érdekesebb is volt a magyar, mert egy lelkes rajongó valódi történeteket írt a kártyákra. Még klasszabb lehetett volna, ha színesen nyomtatom ki anno.

Louis XIV – megérte. Ez esetben az értékelés azért csalóka, mert ajándékba kaptam a Lajost, így nem is szép ítélkeznem róla, de szerencsére eleget játszottam vele ahhoz, hogy kiérdemelje a pozitív jelzőt. Másfelől viszont, azt hiszem, lehanyatlott a Napkirály csillaga, ugyanis annyira szövevényes a szabályrendszer, hogy egyetlen társaságot sincs szívem ezzel fárasztani. Így viszont arra van kárhoztatva ez az okos, de barokkosan túlbonyolított játék, hogy mindig csak a testvéremmel játsszam.

Meuterer – megérte. Egy időben a kedvenc mini kártyajátékom volt (úgy értem a Bohnanzánál is kisebb dobozba csomagoltak közül), sőt ma sem tudok nála jobbat. Egy komplett társast sikerült az apró dobozba belegyömöszölni.

Mr. Jack – megérte. Nem kimondottan sokat játszottam vele, de azt mind a feleségemmel, akit egyébként nehéz a társasjátékozásra rávenni, ezért ítélkezem kissé nagyvonalúan a játékról, ami nem rossz, bár a felhajtás indokolatlan volt körülötte.

Mü and lots more – nem érte meg. Nem játszottam vele, a kártyák még fóliában vannak. A szabályok elolvasása után rádöbbentem, hogy ez mégsem nekem való. Eladó.

Odin’s Ravens – megérte. Egy időben a leggyakrabban használt Kosmos játékom volt, a BGG szerint összesen legalább 20 alkalommal versenyeztettem a hollókat. Érdekes kombinációs játék, bár mára megkopott a fénye a szememben.

Pandemic – megérte. A Louis XIV-hez hasonlóan ajándékba kaptam, de nemcsak ezért mondom, hogy örülök neki, hanem mert egészen nagyszerű játék, sőt az ismert kooperációs társasok közül a kedvencem: könnyebb és könnyedebb, mint a Ghost Stories, és érdekesebb, mint a Lord of the Rings. Egyszer még otthon is sikert aratott. Az On the Brink kiegészítő még vár a bevetésre.

The Pillars of the Earth – megérte, ugyanis félig-meddig ez hozta össze a később magicessé váló társaságomat, de biztos, hogy soha többé nem kerül elő ugyanott. Idehaza viszont nőtt a vonzereje a könyvből készült filmsorozatnak köszönhetően. A szabályát éppen most olvastam el újra, remélem, hamarosan játszunk majd vele.

Power Grid – megérte, mert a magices/társasjátékos baráti körben mindenki szereti – kivéve engem. Néhány játék után enyhült az ellenérzésem, de még mindig túlságosan száraznak és analitikusnak tartom borzasztó hosszú holtidőkkel. A Közép-Európa kiegészítőnek ott a helye minden közép-európai otthonban.

The Princes of Florence – nem érte meg, mert egyetlen egyszer játszottam vele, sok évvel ezelőtt. Bízom abban, hogy a kor nem árt neki, és valaha nagyon fog tetszeni. Biztosan nem adom el, mert csak vele teljes egy gyűjtemény.

Puerto Rico – megérte. Igaz, hogy a saját példányommal csak egyszer játszottam, de más alkalmakkor annyira tetszett, hogy pusztán a játék elvi lehetősége miatt is megéri birtokolni.

Race for the Galaxy – megérte. A vásárlás után hirtelenjében tucatnyi alkalommal játszottam vele, azután kissé ráuntunk. Új társaságba kicsit nehéz bevezetni, mert bonyolult a jelölési rendszere. Apróság, de nekem a grafikai világa sem tetszik. Az első kiegészítőjét eladtam, de az alapjátékot megtartom, arra az esetre, ha gyors, de nem túl egyszerű két személyes játékra van szükségem.

Razzia! – határeset. Kakukktojás, mert hiába játszottam vele 5-6 alkalommal, mégsem tartom egyértelműen jó vételnek. A legkevésbé sem vágyom egy újabb játékra, bár, ha más ajánlja, nem fogom visszautasítani.

Reef Encounter – csak azért is megérte! Annyira tetszik, hogy annak ellenére sem bánom a megvásárlását, hogy mindössze egy játékot játszottam végig vele. (E tekintetben a Razzia! ellentéte.) Biztos vagyok abban, hogy egyszer még megtalálom a megfelelő társaságot ehhez a zseniális, eredeti, gyönyörű, tematikus és teljesen magával ragadó játékhoz.

Saboteur – semmi nem érte meg ennél jobban (legfeljebb csak a Carcassonne). A legnagyszerűbb partijáték, amit mindenkinek ki kell próbálnia.

Samurai – megérte. Az egyik kedvencem, Knizia legnagyszerűbb játéka. Szerintem a legelegánsabb játékok egyike, és talán ezért ragadja meg a legtöbb nem-játékos figyelmét is. Sehol másutt nem láttam a játéktábla geográfiájának ilyen szoros összeépítését a játékmechanizmusokkal.

San Juan – megérte. Szuper kártyajáték 2-4 főre, a Puerto Rico méltó adaptációja. Jobban kedvelem, mint a Race for the Galaxyt.

San Marco – nem érte meg. Kevés alkalommal játszottam vele. Elsősorban a tábla grafikája szól mellette, de csak ezért kár egy egész játékot megvenni.

Santiago – nagyon megérte. Meglepetésként hatott, milyen okos, átgondolt, eredeti játékot alkotott két kezdő tervező. Nem mindenkinek tetszett a baráti körben, de a vesztegetés és az alkuk miatt nekem az egyik kedvencem.

Schotten–Totten – nem érte meg. Sok-sok Lost Cities után egy kis változatosságra vágytam, és a Schotten-Totten pont ezt kínálta ugyanattól a szerzőtől (Knizia). 3-4 alkalommal került elő évekkel ezelőtt. Ennek alapján nem érte meg, de a jövőben még bizonyíthat.

Thebes – nem érte meg. Otthoni játéknak vettem 2 főre. Az első benyomás nem volt a legjobb, mert a szép külső közepes játékot takar. Az idősáv és annak felhasználása tetszik, de a véletlenszerű ásatás a legkevésbé sem. Egy játék után korai lenne végső véleményt formálni a Thébáról, de a vásárlás helyességéről nem lehet jobbat mondani a fentinél.

Through the Desert – megérte. Knizia a tile-laying trilogyban egyet sem hibázott. Mindhárom játék (Samurai és Tigris & Euphrates) igazi klasszikus. A kipróbálás előtt nem tudtam elképzelni, miért lehet jó pasztell tevéket rakosgatni egy unalmas grafikájú táblán, de hamar meg lettem győzve. A Go, az amőba és Knizia saját ötleteinek szuper elegye.

Tigris & Euphrates – megérte. Igaz, csak egyszer játszottam vele, de a Knizia tile-laying trilogy mindhárom darabját birtokolni kell. Ennyi. Majd valamikor játszom is vele.

Tooor! – nem érte meg. A focis téma elcsábított. Sokáig jártam a játék után, külföldről is próbáltam meg rendelni, míg végül Magyarországon is elérhetővé vált. Furcsa mechanizmusokkal adná vissza a meccsek hangulatát, korlátozott fokú sikerrel.

Vinci – határeset. Nagyon tetszett a szerencse nélküli Rizikó, mikor megismertem. Rengeteg játékot vettem akkoriban, így a Vincire nem jutott elég idő, még ha többet is érdemelt volna. Online többször játszottam, de ez nem érv a megvásárlás mellett.

A 7 wonders a legfrissebb játékom, de máris benne van leggyakrabban játszott Top10-ben. Ennek oka majd megér egy ismertetőt, azonban most egy rövidebb bejegyzésben az egyik lehetséges stratégiáról, a tudományos kutatás megszállott, alkalmazott ismereteket is gyakran eredményező hajszolásáról írnék.

A tudományos fejlődést jelképező zöld kártyákra az első néhány játék alkalmával különösen figyeltem, mert azt olvastam az ismertetőkben, hogy a Wonders egyik hiányossága a tudományos stratégia túlságosan nagy ereje. Rögtön ezt próbáltam követni, de kevés sikerrel, így később le is tettem róla. A legutóbbi alkalommal azonban az egyik játékos háromszor is győzött (egyszer holtversenyben) a tudományt jelképező kártyákra hagyatkozva, ezért érdemesnek tűnt otthon kicsit alaposabban megnézni ezeket a lapokat.

A tudományos sikerhez vezető út egyik feltétele nyilvánvaló: az elkötelezettség. Mivel a zöld kártyák önmagukban szinte semmit nem érnek, hanem csak a kombinációik jelentenek exponenciálisan növekvő számú pontot, ezért nem érdemes fél szívvel foglalkozni velük. Másfelől néhány tudomány-kártya jó alapot nyújt más fejlődési irányokhoz. A kártyák alapos átböngészésével azt próbáltam kideríteni, hogy mikor és hogyan érdemes elkezdeni gyűjteni a zöld lapokat, és ezek milyen más stratégiákkal kombinálhatók.

Három tudományt különböztet meg a Wonders, és mindegyikből ugyanannyi kártyát tartalmaz, de nem mondhatjuk, hogy ezek viszonya szimmetrikus lenne. Az ékírásos táblát tartalmazó lapok ugyanis jobb alapot nyújtanak a zöld stratégiához, mint bármelyik másik. Egyrészt az íráson alapuló tudományok úgy épülnek egymásra, hogy elegendő egyetlen papiruszt és egy fát birtokolnunk, hogy mindegyik ékírásos lapot letehessük. Másrészt az írás kedvező alapot nyújt más tudományok művelése számára. Amint megépítettük az iskolát, a másik két tudományból is ingyen rakhatunk le egy-egy kártyát. Lefordíthatjuk ezt úgy, hogy minden tudomány alapja az írás-olvasás. A győzni akaró játékosoknak azonban fontosabb az az eredmény, hogy ékírásos kártyákból kiindulva további költségek nélkül összegyűjthetjük a három különböző tudományos jelet, ami – köztudottan - 7 pontot ér.  Hasonló jellegű, de fordított irányú kapcsolat nem áll fenn a tudományágak között a játékban. Bármelyik másik tudományból indulunk, nem kapunk segítséget azon kívüli zöld kártyák lerakásához.

Röviden tehát az azonos jelek és a sorozatok gyűjtése is úgy a legegyszerűbb, ha az írás tudományával kezdünk, azaz a Scriptoriumot játsszuk ki az első körben. Ennek megépítéséhez egy papiruszra van szükség, így a világ csodái közül Artemisz temploma a legjobb kiindulási pont. Majdnem ennyire kedvező Zeusz szobra, ami a második körös ékírásos kártya, a School megépítéséhez szükséges fát nyújtja. Van persze még egy csoda, a babiloni függőkert, ami mindig erős ösztönzést jelent a tudományokba való elmélyüléshez.

Az építési lánc következtében az ékírásos épületek mindegyik felépíthető egy papirusz és egy fa birtoklásával, de a másik két tudomány kártyáinak megszerzéséhez eggyel több erőforrásra van szükség. A fogaskerekek (műszaki tudományok? építészet?) megszerzéséhez minimálisan egy üveg és a School költsége, tehát egy fa és egy papirusz szükséges. A szögmérős kártyák (természettudományok?) kijátszásához szintén egy fa, egy papirusz, valamint egy textil birtoklása a feltétel. A School megépítése után a fogaskerekek közül két, a szögmérők közül egy lapot játszhatunk ki az építési lánc segítségével ingyen.

A zöld kártyák gyűjtését érdemes más stratégiákkal kombinálni, mert az építési lánc révén más lapok kijátszását is ingyenessé teszik. Az ékírásos lapok segítségével két kék épület húzható fel ingyen. Egyszerű, de biztos módja ez 10 pont megszerzésének. A fogaskerekek az Archery Range és a Siege Workshop felépítését könnyítik meg, tehát a katonai erőt növelik. Mivel a csodák közül a Rhodoszi Kolosszus ad önmagában is harci erőt, ezért ha kevés erőforrásból szeretnénk a legnagyobb haderőt birtokolni, akkor a Kolosszus mellé érdemes a fogaskerekes kártyákat kijátszani. A harci erőt persze a Kolosszus nélkül is hasznos lehet növelni. A szögmérős kártyák a vörös Stables és a sárga Arena megépítésében segítenek. Nekem ez a fentieknél gyengébbnek tűnik, mivel a mellékúton keresztül kevesebb győzelmi pontot ad, mint a másik két tudomány. A harci erő miatt ismételten a Rhodoszi Kolosszus, az Arena tulajdonsága miatt pedig a Gizai piramisok B oldalával lehet érdemes ezt kombinálni.

Ha csak azt nézzük meg, hogy melyik tudományban kell a legkevesebb erőforrás a zöldtől eltérő színű, de kapcsolódó épületek felhúzásához, akkor az ékírásos lapok más tekintetben megfigyelhető előnye megszűnik. A két kék kártyához szükség van ugyanis a Scriptoriumra és a Libraryra, amelyek építési lánccal is legkevesebb egy papirusz és egy fa birtoklását igénylik. A műszaki tudományok esetében Workshoppal és Laboratoryval kell rendelkezni két további épület felhúzásához, de a Laboratory a Workshopra épül, így egyetlen üveg elég mindezek kijátszásához. A harmadik úton az előzőhöz hasonlóan épülnek egymásra a kártyák, így elég egy textillel rendelkezni a négy lap játékba hozásához. Emlékeztetőül, papiruszt Artemisz temploma, üveget az alexandriai világítótorony, textilt pedig a halikarnasszoszi mauzóluem ad.

A következtetések:

• Ha a legkevesebb erőforrással szeretnénk a legtöbb zöld kártyát kijátszani, akkor az ékírásos kártyákkal érdemes kezdeni.
  
• A másik két tudomány első lapjai, a Workshop és a Laboratory önmagukban négy-négy kártya ingyenes játékba hozatalát teszik lehetővé.
  
• Nyilvánvaló, de megemlítendő, hogy ha feldolgozott terméket ad a világcsodánk, az megkönnyíti a zöld kártyák gyűjtését, és közülük is a legjobb alap Artemisz efezoszi temploma. Szintén a tudományok felé tereli az embert a tetszőleges területen előrehaladást biztosító babiloni függőkert.

Szeretem a dolgokat osztályozni és definiálni (segíti a megértést, ha tudjuk, miről beszélünk), ezért megpróbálom ezt elvégezni a kártyával játszható játékokra vonatkozóan. Eredetileg egyes kártyás játékokról szerettem volna írni, de annak a bejegyzésnek már a címénél elakadtam, éppen bizonyos klasszifikációs hiányosságok miatt. Ideje tehát véget vetni annak az áldatlan állapotnak, hogy úgy beszélünk 'kártyás-', 'kártya-' és 'társas-' játékokról, hogy magunk sem tudjuk, mit értünk alattuk, és mi a különbség köztük. Bizony, ennél fontosabb most nincs is.

A most tárgyalandó teljes halmaz neve 'kártyás játékok', és ez tartalmaz minden játékot, amiben a kártyák kizárólagosak vagy minden más játékelemnél fontosabbak. Ezen belül két, nagyjából diszjunkt halmazt képeznek a 'kártyajátékok' és a 'kártyákkal játszható társasjátékok'. E csoportok elhatárolása nem egyértelmű, de két szempont alapján érdemes próbálkozni. Az egyik az absztrakció, a másik a játékmechanizmus.

A 'kártyajátékok' absztrakt tulajdonsággal bíró kártyákat használnak, és mechanizmusaikat elsősorban a hagyományos kártyajátékoktól kölcsönzik. Az absztrakció okozza, hogy a kártyák egyszerűek, csak 1-2 jellemzővel bírnak (általában színnel és számmal), és nincs immanens jelentésük (bár a grafika néha próbálja valami jelentéssel felruházni őket, de ez csak máz). A mechanizmusokat tekintve a játék általában egyszerű, a játékmenet gyakori eleme az ütés és bizonyos kombinációk gyűjtése. Az absztrakció és a mechanizmusok ürességének következménye, hogy a partiknak nincs története, legfeljebb technikai értelemben mesélhető el néhány fordulat.

Ezzel szemben a 'kártyákkal játszható társasjátékok'  nem absztraktok, és mechnizmusaik sokkal változatosabbak. A lapoknak a játékon kívül is értelmezhető jelentésük van, tulajdonságaik sokkal kevésbé elvontak. Ennek következtében többfélék is a kártyák, sokkal több dimenzió kell a pontos leírásukhoz, de előfordul, hogy teljesen egyediek (leggyakrabban valamilyen szöveges tulajdonságuk miatt).  A mechanizmusok változatosak, és többnyire a kártyák jelentéséhez köthetők.  A játéknak van témája, és a játszmák általában elmesélhetők történetként. Mindemellett többnyire a felszínen is sokkal kevésbé emlékeztetnek a hagyományos kártyajátékokra. Ezen játékok elkülönítése a 'kártyajátékoktól' talán nem is igényel további magyarázatot, de a 'társasjátékok' közé sorolásuk igen. Ez már sokkal szubjektívebb alapokon nyugszik, azon, hogy a társasjátékok ideája pont ilyen a fejemben: tematikus és sajátos szabályrendszere van. Ami nem tematikus, az táblás játék, de itt megállok, mert most nem a társasjátékokat klasszifikáljuk.